Téli Tábor 2026

A negyedik

2026. 02. 05. - 02.08. | Pannonhalma

 

Hogyan találkozhat személyes valóságom Isten jelenlétével a mindennapokban? Néha olyan távolinak, abszurdnak tűnnek a jelek és csodák, amikről a Bibliában olvasunk. Mintha valami fantasztikus regény lenne a Szentírás: az egész bolygót elborító özönvíz, kettéváló tenger, az égen megálló nap, oroszlánbarlangot sértetlenül túlélő ifjú, hogy a belevetetteket meg nem égető tüzes kemencéről nem is beszéljünk… Értem, hogy Isten itt van az én életemben is, meg minden, de biztos nem úgy, mint ezekben a történetekben. Vagy mégis tudok valahogy én is kapcsolódni a csodatevő és mindenható Istenhez?

Lindsey Brown, a nemzetközi keresztény diákszövetség (IFES) korábbi főtitkára így fogalmaz Mint csillagok a világban c. könyvében:
”A történelmi feljegyzésekben szereplő legkorábbi diákszövetséget négy külföldi diák alapította egy olyan országban, amely a világ nagyhatalmai közé tartozott. Dánielt és három barátját a Kr. e.-i V. században erőszakkal, fogolyként hurcolták el Izrael földjéről Babilóniába, az akkori világ legnagyobb hatalommal bíró országába (a mai Irak területe). (…) Nem volt elég, hogy elhurcolták őket a hazájukból, még arra is rákényszerítették őket, hogy megtanulják az országukat meghódító babiloniak nyelvét és irodalmát. Ám ők az óriási erejű kulturális nyomás ellenére hűek maradtak azokhoz a hitelvekhez, amelyek születésük óta formálták a személyiségüket.”

Mi volt az, ami Dánielnek és a három barátjának olyan erőt és elszántságot adott, hogy készek voltak - gyakran nagy kockázatot vállalva - az árral szemben úszni? Vajon tanulhatunk Dániel történetéből mi is, akik a 21. század elejének Európájának egyetemein próbálunk megmaradni Isten hű szolgáinak? Miképpen lehetünk egy vallásunktól idegen kultúra és társadalom hasznos és aktív tagjai úgy, hogy közben hűségesen ragaszkodunk hitünkhöz?

Tartsatok velünk a Téli Táborban, ahol reggelente és csütörtök este Suhai György kalauzolásával Dániel könyve alapján fogjuk keresni Istent és az idegen kultúrában való bátor bizonyságtevés útját.

Péntek és szombat délután pedig hívunk Titeket olyan műhelyekre, amiken - Dániel sokszínű könyve által inspirálva - foglalkozhatunk számunkra releváns életterületekkel.

 

FŐELŐADÓ

 

SUHAI GYÖRGY

Villamosmérnökként dolgozott egészen addig, míg elhívást nem kapott Istentől teljes idejű tanítói-lelkipásztori szolgálatra. A Saint Louis-i Covenant Theological Seminary-n (az amerikai Presbyterian Church in America nevű felekezet teológiai akadémiáján) szerzett lelkészi képesítést. Hazatérve a Biblia Szövetség Bibliaiskolája (2010-2014), majd a Fiúság Akadémia (2015-től) oktatója lett. 2011-től 2014-ig a Budapest-Pasaréti Református Gyülekezet nógrádi (cigány)missziójának megbízott vezetője volt. Feleségével, Timivel és két gyermekükkel Diósjenőn élnek, idejük nagy részét a Nógrád megyei cigányok közt végzett szolgálat teszi ki.
Honlapja: istenalma.hu.

 

REGISZTRÁCIÓ EZEN A LINKEN

 

EARLY BIRD CSOMAGÁRAK

NOVEMBER 28 - DECEMBER 24-ig:

A fenti árak az EARLY BIRD időszak (2025.11.28. - 12.24.) alatt érvényesek, ezután a részvételi díjak emelkedni fognak.

EARLY BIRD regisztrációs és befizetési határidő: DECEMBER 24. 23:59.

 

MELYIK KATEGÓRIÁBA TARTOZOL?

Diák vagy, ha valamely felsőoktatási intézményben aktív nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkezel és/vagy aktív diákkörös vagy, és még nem múltál el 30 éves.

Pályakezdő vagy, ha legfeljebb 3 éve diplomáztál, dolgozol, vagy PhD hallgató vagy, és még nem múltál el 33 éves.

Szenior vagy, ha több mint 3 éve diplomáztál.

 

PROGRAMTERV

*A program változtatás jogát fenntartjuk.

 

REGISZTRÁCIÓ ITT

 

HELYSZÍN ÉS LEUTAZÁS

HELYSZÍN: Pannonhalma, Vár 1, 9090 - Pannonhalmi Bencés Gimnázium

LEUTAZÁS

  • Vonattal és busszal: Budapest-Keletiből/ Kelenföldről győri átszállással
  • Autóval: írd be magad a TELEMEKDSZ táblázatba, és hozz magaddal másokat is! 

 

MŰHELYTARTÓK

Itt néhány szó arról, hogy 1 műhelyt választhatsz a 2 napra.

BEJÓ LÁSZLÓ

Becsület és dicsőség dolga? - Keresztényként a munkahelyen
/szeniorok és pályakezdők számára/

Keresztényként a munkahelyen. Alap, hogy mindig én érek be elsőnek, én megyek haza utoljára. A főnököm tudja, hogy számíthat rám. Mindent pontosan időre megcsinálok, nem panaszkodom, nem beszélek vissza. Ilyen a jó bizonyságtétel.
Keresztényként a munkahelyen. A munkahely: missziós terep! Állj elő vele alkalmas vagy alkalmatlan időben! Hiszen úgyis ott ülünk egy irodában – el sem tudnak menekülni az evangélium elől!
Keresztényként a munkahelyen. Lásd, hogy mekkora a szükség! Az emberek tele vannak problémákkal, fájdalmakkal – csak egy kis empátiára vágynak. Te lehetsz az, aki meghallgatod őket, segítesz nekik mindenben, átvállalod a terheiket… Vedd fel te is a keresztet!
Keresztényként a munkahelyen… nem is olyan egyszerű kérdés ez! Szeretettel várunk egy kis együtt gondolkodásra, ahol a munkával kapcsolatos komoly kérdéseket játékos formában fogjuk feldolgozni.

Bemutatkozás:

Bejó Laci vagyok. Veterán MEKDSz-es, 3 gyermekes családapa, gyülekezetvezető. Faipari mérnök, egyetemi tanár, és közel 30 éve munkavállaló. Ami a munka világát illeti… őszintén? Nem mondhatnám, hogy nagy szakértő lennék, bár az elmúlt évtizedek során sok nehéz helyzettel találkoztam – és sokszor kellett saját magammal is szembe néznem, átértékelnem, hogy mit is
jelent számomra a munka, és mit jelent keresztényként jelen lenni a munkahelyemen. Ezért inkább közös gondolkodásra hívlak benneteket, ahol együtt próbáljuk megfejteni: keresztényként hogyan kell hozzáállnunk a munka világához.

 

UNGVÁRI PÉTER

 

Bevezetés az apologetikába
/mindenki számára/

Hogyan magyaráznád el egy barátodnak, hogy miért hiszel? Szükséged van egyáltalán érvekre a hithez? Vannak jó érvek Isten létezésére? Mi a helyzet a jónak tűnő ellenérvekkel, amiket egy beszélgetés során kapsz? Ezen a workshopon MINDEN kérdésedre választ kapsz! (Ha a „minden” alatt azt érted: „néhány”.) Kezdőlökést kapsz az apologetikához, az ismerősökkel való beszélgetésekhez és hitvitákhoz, és a végére azt is tudni fogod, mi a párkapcsolatok legveszélyesebb kérdése.

Bemutatkozás:

Ungvári Péter teológus, vállalkozó, a Telosz.hu szerzője. Az Értelmes hit alapítója, William Lane Craig azonos című könyvének kiadását vezette végig itthon. Nős, két gyermek édesapja.

GULYÁS ÁDÁM

A bibliatanulmányozás modern eszköztára és gyakorlata
/mindenki számára/

A két szemináriumi alkalom során az elsőben az alapvető, közismert igetanulmányozó módszereken túlmenően számos, főleg online elérhető forrást, alkalmazást nézünk meg, ami a mindennapi gyakorlatban hasznunkra válhat. Kevéssé ismert ugyanis, de ingyenesen is remek lehetőségek állnak rendelkezésre, melyekkel autodidacta módon is tudunk haladni a Szentírás megismerésében.

A második részben ezen módszereket alkalmazva fogjuk Dániel könyvének bizonyos szakaszait tanulmányozni kisebb csoportokra bontódva, majd a végén röviden beszámolunk egymásnak, hogy mire jutottunk, mikre tanított bennünket az Úr.

A részvételhez nem szükséges előképzettség, hanem inkább érdeklődés, nyitottság téma után!

Bemutatkozás:

Dr. Gulyás Ádám vagyok, Isten gyermeke, fiatal férj, foglalkozás szerint orvos, tanársegéd/Phd-hallgató az Anatómiai Intézetnél a Semmelweis Egyetemen, amatőr nyelvész.
Kiskorom óta a jártunk gyülekezetbe a családommal, ahol különösen sokat jelentettek a gyerektáborok, ifialkalmak, először résztvevőként, aztán később segítőként is. Mindezek során jutott el hozzám Jézus szava és kezdte átformálni a világomat, ami azóta is zajlik. Szüleim révén félig erdélyi és félig jász felmenőkkel büszkélkedhetek, ami a testvéreimet illeti, hárman vagyunk fiúk. Bátyám Dávid sokáig a MEKDSZ aktív tagja, munkatársa volt.
Szabadidőmben szívesen olvasok regényeket vagy ismeretterjesztő írásokat, foglalkozom nyelvekkel (élővel meg holttal is), teológiával, szeretek sportolni, túrázni, zenét és hangoskönyveket hallgatni, videókat nézni. Az egyetemen többedmagammal szerveztünk rendszeres diákköri alkalmakat és egyéb kisebb-nagyobb eseményeket is. Ide tartoznak a külsősök felé nyitott alkalmak pl. a hit és tudomány, teremtettség, evolúció, házasság, az abortusz témakörében, s többször konferenciát tartottunk keresztény egészségügyi hallgatóknak Keresztény Orvostanhallgatók Találkozója címmel.

Hiszem, hogy Isten ma is szól sok úton-módon, amiből az ő írott szava és annak kutatása igencsak közel áll, hozzám, s remélem másoknak is tudok az ehhez való kapcsolódásban segíteni.

SCHNAIDER ORSOLYA

Tüzes kemencéink - mentális egészségünk megőrzése a mindennapokban
/mindenki számára/

Hogy tudta Dániel, Hananjá, Misáél és Azarjá egy idegen kultúrában, sok nehéz megpróbáltatás között megtartani az értékrendjét, lelki békéjét? Milyen stresszkezelő módszereik lehettek? Milyen időmenedzsmenttel dolgoztak? Milyen erőforrásokra támaszkodtak? Hogyan tudtak gondoskodni saját mentális jóllétükről a nehézségek közepette? 

Ezen kérdésekre természetesen megfelelő válasz lehet, hogy az Istenbe vetett hitük, erős Istenkapcsolatuk miatt. Én is elsődleges szempontnak tartom az életben, hogy Istennel menjünk a mindennapok örömeibe, harcaiba. Ugyanakkor gyakran szembesülünk azzal, hogy nehezen tudunk megküzdeni a szomorúságunkkal vagy a feszültséggel, aggodalmakkal. A jóhír, hogy Isten adott értelmet az embernek, és így a pszichológusok egész sok jól alkalmazható módszert találtak, amik segíthetnek abban, hogyan lehetünk kicsit jobban a saját életünk mindennapjaiban, hogyan gondoskodhatunk jobban önmagunkról.  

A műhely során Dániel és társai történetét követve a műhelyen végiggondolhatjuk saját életünk kihívásait, oroszlánjait, izzó kemencéit, és azt, hogy hogyan küzdjünk meg velük. 

Bemutatkozás:

Schnaider Orsi vagyok, 2017-től MEKDSZ-es, volt KREdites, ELTE BBK-s :) 2022-ben végeztem pszichológusként, jelenleg iskolapszichológusként dolgozok és mellette tanácsadó szakpszichológusnak képződöm. A saját életemben én is sokszor keresem a kapaszkodókat az élet kihívásaihoz. A barátok, megtartó közösség és a gyógyító beszélgetések mindenképp rengeteget segítenek! Szeretettel várlak a műhelyre, ahol majd együtt gondolkodunk jó gyakorlatokról, és arról, hogy mit jelenthet a jóllét, és hogyan lehetünk igazán jól.  

GÁL ANDRÁS

Hogyan viszonyoljunk a hatalomhoz?
/mindenki számára/

Tagadhatatlanul egy olyan világban élünk, ahol meghatározza az életünket, hogy ki van hatalmon. Ez nem volt másképp Dávidék korában sem. Mit tanulhatunk tőlük, mit tettek? Behódoltak, fellázadtak esetleg nem vették figyelembe Nebukadneccar király hatalmát? És mi hogyan legyünk jelen egy folyamatosan változó világban? Hogyan éljük meg a mindennapokban, hogy Isten uralma alatt éljünk?

HERJECZKI JOHANNA ÉS SZARVAS DÁNIEL

Public Proclamation avagy evang(ozni) nyíltan és bátran
/mindenki számára/

Voltál már úgy, hogy szeretted volna, ha a nem keresztény barátaid vagy családtagjaid megismernék Jézust és megértenék, miről szól ez az egész – de nem merted elhívni őket gyülekezetbe vagy diákkörre, mert attól tartottál, hogy a „szent nyelv”, vagy a politikából és botrányokból fakadó előítéleteik miatt nem kapnának valódi válaszokat? Gondolkoztál már azon, hogyan adhatjuk át az evangélium lényegi üzenetét egy olyan generációnak, amely tele van spirituális éhséggel és értelemkereséssel, mégis szkeptikus a hagyományos egyházi formákkal szemben?

A műhely elején beszélünk majd az evangélium nyilvános hirdetésének bibliai alapjairól, az evangélista jelleméről és Jézus tanításairól. Nem állunk meg az elméletnél: lesz gyakorlati rész is, amelyről hamarosan emailben küldünk részletesebb információt.

Célunk, hogy együtt fejlődjünk, és felfedezzük az Istentől kapott ajándékainkat, hogy ezek a diákkörökben és a MEKDSZ közösségében is gyümölcsöt hozzanak. Akkor is várunk, ha még soha nem csináltál ilyet, de van benned vágy az evangélium megosztására, és készen állsz kilépni a komfortzónádból. Ha el tudod képzelni, hogy Isten hív arra – akár egy missziós héten, akár egy kávézás közben egy nem keresztény szaktársaddal –, hogy bátran beszélj a hitedről, akkor itt a helyed. Hisszük, hogy Isten fel fogja használni ezt a következő hitbeli lépést.

Ahogy Pál írja: „nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek”, és a tét nagy: „ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt, akkor üdvözülsz”. Isten pedig minket hív arra, hogy ezt az örömhírt másokkal is megosszuk.

Bemutatkozás:

Herjeczki Johanna vagyok, harmadéves építészmérnök-hallgató, és immár két éve diákkörvezető a BME-n. Az építészetnél már csak az emberek érdekelnek jobban; feltöltenek az őszinte, mély beszélgetések és a valódi kapcsolódások. Szeretek utazni, szeretem az adrenalint, na meg a kávét.

Szarvas Dániel vagyok, végzős mérnökinformatikus-hallgató, lelkes diákkörtag a BME-n, Isten örökbefogadott gyermeke, akinek vágya az Ő szeretetét befogadni, megélni és továbbadni.

Kettőnket már több, mint két éve összeköt a BME diákköre: a közös alkalmak, evangos standolások, mély csoportbeszélgetések sora. Végül november elején lehetőségünk volt közösen részt venni a nemzetközi FEUER evangelizációs konferencián, ahol rengeteg ismerettel és élménnyel gazdagodtunk a hit továbbadása és a hitvédelem témájában. Ezeket az ott kapott kincseket szeretnénk itthon is átadni.

 

KNEIFEL ÁRON

Mindannyiunk tűzpróbája: belső és külső konfliktusok
/mindenki számára/

A konfliktusok mindenhol jelen vannak: kapcsolatainkban, családban, közösségekben és a világ eseményeiben. Mindannyian hordozunk sebeket a konfliktusainkból vagy fel nem vállalt feszültségekből. A műhelyben arra keressük a választ, hogyan válhatnak a konfliktusaink olyan terekké, ahol ahelyett, hogy sebződnénk és megsebeznénk, kölcsönös gyógyulásra és fejlődésre nyílik lehetőség.

Kezdetben saját működésünkre, belső konfliktusainkra, valamint az érettség, integritás és asszertív kommunikáció gyakorlati aspektusaira fókuszálunk. Ezt követően áttekintjük a konfliktusok típusait, a legfontosabb csoportdinamikai folyamatokat és csoportszerepeket. Végül megnézzük, hogyan lehetnek konfliktusaink erőforrássá, és mit jelent a krisztusi, transzformatív mediáció a konfliktuskezelésben.

Bemutatkozás:

A bemutatkozásom általában azzal kezdem, hogy alapvetően a kapcsolataim és a hobbijaim határoznak meg. Szeretek élni, és szeretem mindazt, amit az élet tartogat számomra, és igyekszem magamhoz ölelni a könnyű és nehéz oldalát is. Ahogy mindenkinek, nekem is rejtettebb vagy látványosabb konfliktusokkal van kikövezve az életem, és mai napig gyakorlom, hogyan lehetek bennük jól. A MEKDSZ-es éveim – diákkörvezetéssel, táborszervezéssel és vezetőségi feladatokkal – rengeteget tanítottak a közösségi együttműködés örömeiről és nehézségeiről.

Mindig mozgásban vagyok, és ez most sincs másképp: jelenleg kompetencia- és tréner menedzserként dolgozom, emellett falmászó edzéseket tartok, de már életem következő fejezetére készülök – egy 4 hónapos európai körútra. Onnan visszatérve már segítő szakemberként szeretnék elhelyezkedni. Alapszakom gyógypedagógus [pszichopedagógia, autizmus szakirányokon], jelenleg pedig az ELTE PPK posztgrad. mediációs képzésén tanulok.

 

CHRISTEL L. NGNAMBI ÉS CHRISTIAN PICHLER

Transition - the beginning of the end, or the end of the beginning?
/diákok és pályakezdők számára/

Soon, all across Europe, students will be leaving university, and leaving their IFES groups (MEKDSZ student groups). Some will move city, some will move country, most will start work. Statistically this is one of the toughest times spiritually, and many young Christians struggle to keep walking with Jesus. We can help them. Transition is a discipleship tool for graduating students and young graduates, to help them remain rooted in Christ, and to help them learn to see their workplace as a new context for whole-life-mission. 

A műhely angol nyelven fog zajlani!

Bemutatkozás:

Christel’s heart desires to “make God matter.” He is an author, lecturer, teacher and consultant in public engagement. He supports the work of IFES Graduate Impact, which develops discipleship and learning programmes related to faith and work, focusing on how to be rooted ambassadors of Christ as professionals. 
Christian Pichler is the Associate Regional Secretary of IFES Europe and working part time with Graduate Impact.

 

VÁRSZEGI ASZTRIK

Istenkapapcsolat
/mindenki számára/

Ha erre a műhelyre jössz lesz lehetőséged megismerni hogyan csendesedtek el a Biblia korában az emberek és az azóta eltelt korokban. Vajon hogyan tudjuk alkalmazni azokat, amiket olvasunk a Bibliában mások Istenkapcsolatáról a saját életünkre? Ezekben a beszélgetésekben fog vezetni minket Várszegi Asztrik nyugalmazott főapát. Ez a műhely a tábor forgatában nem csak egy újabb program lehet számodra, hanem egy hely, ahol Istenhez mélyen kapcsolódhatsz.

Bemutatkozás:

Várszegi Imre Asztrik 1946. január 26. –) bencés szerzetes, püspök, pannonhalmi főapát (1991–2018)

 

 

FŰKE SZABOLCS

Látomások
/mindenki számára/

„Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival…” Dán 7,1-3
Lehet tudni, hogy mi a magyarázata ezeknek a látomásoknak? Miért adott Isten annyi látomást, álmot a Bibliai időkben? Gyere, keressük együtt ezen a műhelyen a válaszokat!

 

SJERPS ANETT ÉS MIKE ÁBEL

 

Isten nyomában, avagy ETU
/diákok számára/

Hogy érzed magad az egyetemen? 

Talán a buborékod elhagyását jelenti, ami nem is lehetne idegenebb az otthon érzésétől.Vagy egy óriási missziós harcmezőnek tűnik, esetleg egy helynek, ahol gondosan kell figyelned arra, hogy lehetőleg még a Bibliád sarka se látszódjon ki a táskádból. Lehet, hogy az életedben ez az a Bermuda-háromszög, ahova bár már olyan sokan megpróbálták bereptetni Istent, egy idő után mégis mindig nyoma veszett. Vagy épp ellenkezőleg, pont az egyetemen fedezted fel az Ő működését, netán találtál egy igaz imatársra, és mindez váratlanul lepett meg téged. . 

Bármit is érezz most az egyetemmel kapcsolatban, a falak között sétálva, mennyei, földi és földalatti tekintetek kereszttüzében, rendben van! 

Ha pedig szeretnéd jobban érteni, hogy vajon Isten mire hív ezalatt az idő alatt, esetleg hogy kikkel és hogyan lépj, és tégy az egyetemen való örömhírterjesztés ügyében, akkor tarts velünk erre a szemináriumra! Ahol is megpróbáljuk közösen felfedezni, hogy Isten hogyan ad jelt magáról, hogyan hív meg a munkatársának ott is, ahol nem számítanál rá. Remélhetőleg a szeminárium után sok AHA-élménnyel, ötletekkel, módszerekkel, tippekkel, kérdésekkel felfegyverkezve kezdhetsz el egy új félévet az Ő jelenlétében járva az egyetemen. 

Bemutatkozás:

Sjerps Anett vagyok, végzős egyetemista, kezdő tanár, próbálkozó szakdolgozatíró, beszélgetni szerető, fejlődésre vágyó, francia kártyával bármikor lelkesen játszó és gondolati váltásokra igyekvő személy. 

Mike Ábel vagyok, végzős informatikushallgató, veterán diákkörvezető és önkéntes, lelkes apologetika-fogyasztó, Krisztus szabadításából élő- és azt továbbadni akaró.

Kettőnket közel négy év közös diákkörözés, ebből két és fél év közös vezetés köt össze. Ebben milliónyi apróság: tervezések és megbeszélések, táborok és előadások, vitatkozások és mély beszélgetések, sörözések és kajálások, missziózások és imádkozások.

 

REGISZTRÁLOK!

 

Kövesd be az eseményt, facebook és instagram oldalainkat, hogy ne maradj le semmiről!