Téli Tábor 2019 Főelőadók

 

BERNHARDT DÓRA

 

Bernhardt Dóra, a MEKDSZ újraalakulása utáni első teljes állású főtitkára.

3 kérdés 3 válasz:

1. Ki vagy Te?
"Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség." de "Ismeri az Úr az övéit."

2. Mit jelent számodra a MEKDSZ?
Életem talán legmeghatározóbb közösségét (a családon kívül).

3. Milyen asszociációk kötődnek számodra az 'Örökség' szóhoz?
"Valami, amiért nem tettem semmit, csak úgy kaptam, de ami az enyém és ezért immár az én felelősségem, hogy mit kezdek vele."

 

 


 

 

HERJECZKI KORNÉL

Herjeczki Kornél az 1989-es újraalakulásnál a MEKDSZ alapító elnöke.

3 kérdés, 3 válasz:

1. Ki vagy Te?

Formailag a MEKDSZ alapító elnöke. Orvosi hívatásomban töltött fél életnyi idő után visszatértem a MEKDSZ által alapított Harmat Kiadói Alapítványhoz, melynek jelenleg igazgatója vagyok.

Élethelyzetemet tekintve, férj. Feleségemet, Annát, a MEKDSZ-ben ismertem meg. Apa: Négy gyermekünk van Zsófi, Tamás, Dani és Johanna. Nagyapa: mert Zsófi lányunknak és Dávidnak született egy gyermeke, Ábel. Egyébként meg a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet nem lelkészi vezetője. Ja, és a legfontosabb, Isten gyermeke vagyok, a kegyelem élvezője.

 

2. Mit jelent számodra a MEKDSZ?

Nehéz erre válaszolni, mert kevés dolog van az életemben, amit ne formált volna át a MEKDSZ, vagy még inkább azok az emberek, akikkel a MEKDSZ-en keresztül találkoztam akár személyesen, akár az írásaikon keresztül. Ők segítettek abban, hogy mélyebben megismerjem a Szentháromság minden tagját, és hogy merjek más szemébe és a tükörbe is nézni. Hogy ne roppanjak össze, ha valami nehéz, és ne szálljak el, ha siker ér. Világlátásom a szó konkrét és átvitt értelmében is a MEKDSZ-ből fakad: nyolc évig lehettem az IFES végrehajtó bizottságának tagja a közép-európai régió delegáltjaként. Beleláttam szinten minden kontinensen az ott élő emberek életébe, hogy mindenütt milyen szörnyű a bűn következménye, és hogy milyen nagyszerű dolgot végez Isten többnyire no-name embereken keresztül. A MEKDSZ reményt kelt bennem, ha eszköze lehet ma is sokakban olyan változások közvetítésében, amelyek bennem is megtörténtek.

3. Milyen asszociációk kötődnek számodra az 'Örökség' szóhoz?

Párhuzamok.

Ádám és Éva bűnének következménye, a halál, és Jézus mondása: „Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett”

Örökség, amin nem tudunk változtatni, de kimenetelét hatalmunkban áll más „örökségek felhasználásával” befolyásolni.

Örökletes betegség és örökölt tehetség.

Örökölt adósság és örökölt vagyon.

A múltunk, amely előbb vagy utóbb hatással lesz a jövőnkre, de a mi hozzáállásunkon is múlik, hogy ez a hatás milyen lesz.

Mit kaptam és mit hagyok magam után?


 

 KOVÁCS ENDRE

Kovács Endi, az újraalakult MEKDSZ első utazótitkára.

3 kérdés, 3 válasz:

1. Ki vagy Te?

Hogy ki vagyok én? Vajon az vagyok, akinek az emberek mondanak, vagy az, akinek én gondolom-érzem magam? Kinek lát engem Isten? Az efajta kérdések, melyeket Bonhoeffer már jó hét évtizeddel előttünk felvet - és melyet úgy találom, ő előtte is, és azóta is, sokan felvetünk - éppen azok a kérdések, amik engem is foglalkoztatnak. Többé kevésbé ezekre keresem a választ én is folyamatosan, és a magam módján, 54 éve. Korán elveszítettem a szüleimet, ateistaként nőttem fel, keresztyénként folytattam, először agrármérnöknek, aztán tejipari szakmérnöknek tanultam. Megadatott, hogy olyanoktól is tanuljak, akiktől létem végső forrására és ehhez a forrsához kapcsolódásra nézve felettébb segítő útmutatást kaptam. Így akadtam Bözsi nénire Óváron, aztán Jim Houstonra és Eugene Petersonra, Vancouverben. Az ő örökségük életem egész további részét meghatározta. Így ismrekedtem meg a spirituális teológiával, amit azóta is tanulok és tanítok. 25 éve a Barnabás Csoporttal dolgozom, vezetőképzéssel foglalkozunk. Munkám során ma is leginkább a fenti kérdésre keresem a választ: "Ki vagy te?" Mi kell ahhoz, hogy igazán önmagunk legyünk? Útmutatásért a krisztusi spiritualitáshoz folyamodom. Ahogy nevemet nem én választottam magamnak (Kovács Endre Györgynek hívnak, és ennek rövidítése, "kegy", csak huszonévesen tűnt fel), úgy utamat se én raktam össze. Az útjelző táblákat is mástól kaptam. Ki vagyok hát? Útitárs. "Társa vagyok mindazoknak, akik félnek Téged". Feleségemmel, Hélisz Katival, és két gyermekünkkel, akik 21 és 19 évesek, Dunakeszin élünk.

2. Mit jelent számodra a MEKDSZ?

Színességet, őszinteséget, bátor gondolkodást, Krisztusra mutatást, a mindenhova-tartozom-és-sehova-sem fura keverékét, nemzetköziséget, szoros barátságokat, és közösséget, ahonnan feleségemet kaptam. Röviden: számomra a MEKDSZ Istentől kapott ajándék.

3. Milyen asszociációk kötődnek számodra az 'Örökség' szóhoz?

Három asszociáció: kiváltság, feladat és lehetőség. Kiváltság, mert ha elődeinkre támaszkodunk, különösen a régiekre, olyanok lehetünk, mint az az ember, aki a tömegben mások vállára-nyakába kapaszkodik, és így, alacsony termete ellenére, messzebbre lát, mint azok, akik, bár nála magasabbak, saját lábukon állnak. Örökségünk terhet is ró ránk, mint egy házifeladat elvégzése, mert befogadása, bontogatása, feldolgozása és továbbadása nem automatikus. És lehetőséget is ad, rajtunk áll, hogy ami számunkra abban rejlik, kiaknázzuk-e, hogy élünk-e vele, itt és most.